Regional content : DeutschlandBelgiumEspañaItaliaFranceGreat BritainNederlandNorgePortugalSlovenijaSuisseÖsterreichБългарияLatvijaMagyarországRomânia
Magyarország   >  Köszönetnyilvánítás dr. Brávácz Ottónénak

Köszönetnyilvánítás dr. Brávácz Ottónénak

Köszönet dr. Brávácz Ottónénak


Erős késéssel szereztem tudomást arról, hogy dr. Brávácz Ottóné Osztályvezető Asszony, sokaknak csak „Judit”, 2010 nyarán befejezte kiváló minőségű és rendkívüli szakmai alázattal végzett jogászi tevékenységét az igazságügyminisztérium nemzetközi magánjogi osztályán.

Mi nemzetközi ügyekben eljáró bírák így már nem biggyeszthetjük egy-egy nehezebb külföldi jogvitával összefüggő szakmai problémával kapcsolatos beszélgetésünk végére a szinte szállóigévé vált megoldási javaslatot: „Te, figyelj, mondtam, amit mondtam, de hívd azért fel a Brávácznét !”. Egyetlen „hibájaként” csak arra emlékszem, hogy tárgyalás előtt 5 perccel szigorúan tilos volt felhívni Őt, mert olyan kimerítő, célratörő, ugyanakkor a válasz mögöttes indokait is megvilágító feleletet kaptunk Tőle, hogy garantáltan lekéstük tárgyalásunk első negyedóráját.

Közérthető, mégis részletes szakmai publikációi, előadásai élményszámba mentek. Távol állt Tőle – egy vezetőt ez a körülmény is minősít - minden szakmai irigység, szűkkeblűség. Örült beosztottjai sikereinek, akkor is, ha a szakmai előremenetel az illető távozásához és az Általa vezetett nemzetközi magánjogi osztály, korábban főosztály dolgozóinak egyéni munkateher-növekedéséhez vezetett.

Hiánya teljes mértékben bizonyosan nem pótolható, de aktív munkatársai – saját a nemzetközi magánjogi osztállyal esetenként koordinációt igénylő eljárásbeli tapasztalataim alapján - a Tőle is megszerzett tudás birtokában magas színvonalú munkával segítik az ügyfeleket és a tanácsért, állásfoglalásért hozzájuk forduló bírákat.

Sok szintén hálás bírókollegám - így dr. Csányiné dr. Hajnal Erzsébet, dr. Illés Judit, dr. Kristófné dr. Kontra Erzsébet, dr. Kozák Henriette, dr. Madlena Erzsébet, dr. Várai-Jeges Adrienn a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírái, dr. Bárdos Edit, dr. Hlinyánszky Éva, dr. Kardos Márta, dr. Kerék Éva, dr. Kéri Zsuzsanna a Budai Központi Kerületi Bíróság bírái - nevében azzal zárom gondolataimat, hogy :

Köszönjük szépen Judit !

Budapest, 2010. december 26.

dr. Szepesházi Péter
Budai Központi Kerületi Bíróság
Attached files bravaczneop2 application/msword